Ludas Matyi
1804-ben írta ezt az azóta is nagy népszerűségnek örvendő elbeszélő költeményét, ami a kilencvenes évek lázadó szellemiségét tükrözi. Ebben a műben sűrűsödik össze a nemesi pöffeszkedést kifigurázó, lázadó indulata, mesei és ironikus keretek között. Ez az oka annak, hogy Balogh István színtársulata faluról-falura járva sikerrel adta elő az összecsődült közönségnek.
Egyértelmű a mű a népmesei ihletettsége. Az egyetemes folklórban vándormotívumként jelenik meg az igazságtalan nemest elpáholó paraszti hős. Legelőször Asszíriában jegyezték le időszámításunk előtt 704-ben, A nippúri szegényember meséjében. Fellelhető a spanyol, a nyugat-európai, grúz, orosz, ukrán, román és csángó (moldvai magyar) népköltészetben is. Fazekas Moldáviában ismerkedett meg vele, ezután körülbelül másfél évtizeddel írta meg művét. Ludas Matyi a világ nagy népi igazságtevőivel, Naszredin Hodzsával és Thyl Ulenspiegellel rokon, de egyénisége markánsabb, határozottabb az övékénél. A történet sok apró mozzanata utal a felvilágosodás korára, és a magyar társadalmi rendszerre. Tulajdonságai már nem a parasztsuhanc jellemzői, hanem egy felvilágosult polgáré. Világot lát, mesterségeket tanul, pénzt gyűjt; tájékozottsága, öntudatossága és leleményessége segíti hozzá ahhoz, hogy bosszút tudjon állni. Így a folklór igazsága a polgárosodás programjával egészül ki. Fazekas Mihály népiessége nyilvánvaló. De ez a népiesség túlmutat önmagán.
A Ludas Matyi a leghaladottabb magyarországi irodalom-felfogás szellemében lett írva, sőt még a felvilágosult jozefinista eszmék is megjelennek benne. Újszerűsége még abban is megmutatkozik, hogy a nemességet alulról szemléli. Eddig minden más író, költő a nemesség felől közeledett a néphez, Fazekas Mihály ezzel szemben pedig a néppel azonosítja magát, ahogy majd Csokonai Vitéz Mihály is. A magyar jobbágyság helyzetét ábrázolja, ami reformkorban vált sorskérdéssé. Művében megjelenik a kiszolgáltatott jobbágyság testi és erkölcsi megaláztatása.
Természetesen ezek nem nyíltan jelennek meg a műben, hanem az enyhén ironikus népi cselekmény mögött húzódik meg. „Ludas Matyi az első paraszt, aki fölényben van a nemesúr előtt.” Ez az a momentum, ami miatt egy népköltészeti ihletésű mű társadalmi, politikai felhangot kap.
Az elbeszélő költeményben egymással szemben álló jellemek is alátámasztják a polgárosodás eszméit. Döbrögi ostoba, gőgős, hatalmaskodó, kegyetlen, gyáva, alattomos személyiségével áll szemben Ludas Matyi furfangos, okos, fogékony, bátor, szavatartó, szinte „odüsszeuszi” jelleme. Ezt az értékítéletet egyértelműen a parasztság, jobbágyság felé billen. Ezt a két alakot felfoghatjuk típusnak is, bár ez nem egyértelműen érezhető. A főhős emellett nem csak az osztályát képviseli, hanem a rendkívüliségét is érezhetjük. Habár a valóságban a parasztság több helyen már fellázadt az elnyomás, az igazságtalanság ellen. Ludas Matyi ennek a lázadásnak mutatja be polgári változatát. Az elnyomott réteg csak úgy tudja jogait érvényesíteni, kibővíteni, ha művelődik, anyagilag megerősödik. A főhős világot lát, „peregrinál”: nyelveket tanul, foglalkozásokat ismer meg, vagyonra tesz szert. Vagyis ésszel, a felvilágosodás eszközével veri meg háromszor Döbrögit. A mű befejezése a földesúr teljes megjavulása viszont már népmesei elem, eltávolítja a cselekményt a valóságtól. A valóéletben is történtek ilyen egyéni bosszúállások, de ezek ideiglenes győzelmek voltak, és a jobbágy veresége volt az eredmény. A teljes megjavulás a népmese irányába tolja el a művet, és ebből kifolyólag csökkenti az erőteljes bíráló hatást, valósszerűsége szertefoszlik. Ezt támasztja alá Ludas Matyi sorsának a lezáratlansága is, nem tudjuk meg mi lesz vele a cselekmény után.
„Azzal lóra kapott és elment örökre.”
Ludas Matyi társadalomkritikája alighanem a legmerészebb a korban. Ezért a költő nem is gondolt kiadásra, műve kéziratokban terjedt, később a tudta nélkül jelent meg. Ez az első 1815-ös Bécsi kiadás ráadásul a sok másolástól leromlott szövegállapotú volt. Fazekas Mihály ekkor átszerkesztette, és írt hozzá egy előszót, amiben hangsúlyozta, hogy műve nem a jelenkorról szól. Talán ez is a korszerűség ironikus hangsúlyozása. 1917-ben jelent meg az első hiteles kiadása Bécsben. Magyarországon 1831-ben adták ki először. Korszerűségét bizonyítja, hogy román nyelvre szinte azonnal lefordították, dramatizálták, és többször kiadták. Persze, nem maradt visszhang nélkül. A nemesség nagy része merényletet látott benne. Sőt még Kazinczy Ferenc és Berzsenyi Dániel is fellázadt ellene.
A műben megjelenő jellemábrázolás összetett. Mind a két főszereplő fejlődésen megy keresztül. Ludas Matyi a koszos sihederből művelt ember lett, aki kinőtt a falu keretei közül (Nem marad a faluban.). Makacssága és furfangos észjárása miatt képes az ígérete teljesítésére. Mint jeles emberismerő, szinte mindenkin átlát. Minden verésnél kihasználja Döbrögi naivságát, és felpiszkálja hiúságát. Döbröginek is változik a jelleme. Eleven embernek van megformálva, az ellenszenves tulajdonságai mellett az emberi gyengék is megjelennek benne. Kegyetlen és hatalmaskodó, de mellette nyúlszívű és kiszolgáltatott helyzetben megalázkodó. Az ő szava a törvény, de mellette ostoba és műveletlen. Erre példa, hogy kiírtatja a környék összes libáját.
„hanem a Lúdas név annyira fészket
Vert szívébe, hogy a vídék lúdját kiölette,
Mert csak lúdtollat látott is, azonnal elájúlt;
Még a lúdimagistert is ki akarta csapatni
A jószágából; de az azt ígérte, hogy inkább
Rektornak hívatja magát, s minden követőit,”
A mű végére már rettegésben él, földesúri fölényes magatartása teljesen eltűnik, félelmetes uraságból nevetséges báb lesz. Ezzel szemben Ludas Matyi Mátyás lett, gyalog ment el a faluból, a harmadik verésre pedig lovon jön, nevetséges suhancból lesz félelmetes bosszúálló.
A Ludas Matyi szerkezete egyszerű, és célratörő. A cselekmény felépítése teljesen szimmetrikus, lekerekített. A történet a vásárban kezdődik, és itt is fejeződik be. Jellemző rá a tömör, katonai stílus. A korabeli irodalomra jellemző volt a terjengős szint szinte parttalan stílus. „Honnan vette szerzőnk ezt a valóságos sürgönystílust, amely azonban mégis csupa íz és zamat, azt tehetségén kívül legfeljebb azzal tudjuk magyarázni, hogy maga a hexameteres forma tömörségre kényszerít.” Elhagyott a műből mindent, ami nem tartozik szervesen a cselekményhez, vagy a jellemzéshez. Minden ismétlést kihagyott a műből, a párbeszédek is tömören peregnek, mindig a cselekmény menetét viszik tovább. Csak legelőször részletezi a verést, később csak átugrik rajta, csak említi, hogy Döbrögi megkapta a járandóságát.
Nyelvezete határozottan egyszerű, szinte prózai egyszerűségű tiszta népi nyelv. Ennek a nyelvnek ad egy furcsa ritmust a klasszikus versforma, ami csak nemrég honosodott meg hazánkban. Ezt a különös összhatást a népiesség és az időmértékes verselés idegensége adja. Hexameter általában emelkedett, patetikus hangvétel esetén jelenik meg, például eposzok esetében (Odüsszeusz). De itt egyáltalán nincs emelkedett stílus. De ez az ellentét talán azért sem érvényesül teljesen, mert a daktilusok helyett sok a spondeus. Ezt még tovább lazítja a sok enjambement. Így hasonlít az élőbeszédhez. A verselés egyetlen helyen „hibázik”:
Úgy nyöghette ki, hogy Lúdas Matyi meggyilkolta.
De ez sem véletlen, hanem az elhaló nyögést utánozza az, hogy az ötödik versláb is spondeus. A népiesség és az antik verselés ellentétét kétféleképpen lehet magyarázni. Lehet, hogy ezzel is a komikumot akarta erősíteni. A másik vélemény szerint nincs ellentét, mert Fazekas Mihály szinte olyan természetességgel használja a hexametert, mint régen a görögök.
